A mexikói festőnő képeinek több, mint fele önarckép. A saját magáról készített portrék hátterében egy súlyos tragédia húzódik: 1925. szeptember 17-én (mikor Frida csupán 18 éves volt) az iskolából hazafelé tartva felszállt a buszra, mely nem sokkal ezután összeütközött egy villamossal. Többen a helyszínen meghaltak, Frida pedig súlyos sérüléseket szenvedett, az orvosok nem sok reményt fűztek az életben maradásához. Frida súlyos gerinc- és medencesérülései ellenére túlélte ugyan a balesetet, de életét és jövőjét gyökeresen megváltoztatta ez az esemény.

A balesetet követő években sokszor hónapokon át kórházi ágyhoz volt kötve, gerincét gipszfűzővel rögzítették, szinte mozogni is alig tudott. Ezekben a hónapokban kezdett festeni, hogy meneküljön az unalom és a fájdalom elöl. "Apám hosszú éveken át egy öreg korsóban tartott egy doboz olajfestéket és néhány ecsetet, a festőpalettát pedig a fotóműtermének a sarkában tárolta. Egészen zsenge koromtól kezdve szemet vetettem arra a festékesdobozra. Mivel az ágyhoz voltam láncolva, elkértem apámtól. Az anyám festőállványt csináltatott egy ácsmesterrel, már amennyiben annak lehet nevezni az ágyamhoz illeszthető szerkezetet, ugyanis a gipszelés miatt felülni se tudtam." Az ágy fölé egy tükör került, melyben látható volt az ágy és környéke, s Frida nézegethette magát benne - így lett önmaga modelljévé. Eképpen kezdődött meg munkásságában oly fontos szerepet játszó önarcképek sorozata, melyek voltaképpen egyúttal az alkotói fejlődés egyes szakaszainak dokumentumai is.

"Azért festem magamat, mert oly gyakran vagyok egyedül, s magamat ismerem a legjobban." E mondat ad kulcsot festményei legjellegzetesebb tulajdonágainak megértéséhez.

 
Az egész alakos portrék többségén végtelen kopár tájban vagy üres, hideg szobában ábrázolja magát, mellyel a végtelen magányosságát fejezi ki. Ugyanezt az érzést sugallják az arc- és mellképek is, melyekre gyakran festette fel kedvenc állatait: mintha kisgyereket látnánk, aki a mackójával vagy babájával vigasztalódik. A művész szinte mindig ugyanazzal a maszkszerű arccal néz szembe a nézővel, melyen csak nehezen fedezhetünk fel érzelmeket, hangulatokat, inkább az őt körülvevő tárgyak utalnak a történésekre és az érzelmi állapotra. A sűrű, madárszárnyakhoz hasonló, összenőtt szemöldök alatt a szemek különösen árulkodóak.

 Frida Kahlo az önarcképek segítségével megalkothatta önmaga képét, a művészetben - akár csak az életben - újrateremthette magát, s rá tudott találni saját identitására. A festőnő 145 festménye közül 60 önarckép. Ezek mindegyikén ez a szöveg olvasható: "....hogy ne felejts el...."

  

Életéről 2002-ben film készült, amelyben a címszerepet a szintén mexikói Salma Hayek alakította.

Forrás:Andrea Kettenmann: FRIDA KAHLO (1907-1954)